Kockázat-alapú eszköz-allokáció

A hagyományos részvénybefektetések már hosszú ideje inkább a hozamgenerálást célozták meg, a kockázatkezelést kevésbé. Az utóbbi években azonban az intézményi befektetők hozzáállása megváltozott: a kockázat mérséklése ma már fontosabb, mint a hozamok maximalizálása. A szabályozói környezet szintén a kockázatok – és ebből kifolyólag a tőkekövetelmények – csökkentését részesíti előnyben, a teljesítmény romlása nélkül.

A befektetők így egyre növekvő mértékben a befektetési eszköz-allokációjukat a kockázatok szemszögéből fogalmazzák meg, és kevésbé országok vagy szektorok szerint.

A többdimenziós kockázatok megfelelő kezeléséhez csak egy tudományos alapokon nyugvó és következetes portfolió-kialakítási folyamat képes növelni a diverzifikációt a jobb hosszú-távú teljesítmény érdekében.

Szakértőink mondták

Az Amundinál meggyőződésünk, hogy fontos a kockázatkezelésre koncentrálni ahhoz, hogy hosszú távon jó teljesítményt érjünk el.

Bruno Taillardat , a smart béta és faktor alapú befektetések globális vezetője, Amundi

A smart béta holisztikus megközelítése

Többé már nem az a kérdés, hogy miért a smart béta, hanem az, hogy hogyan használjuk fel. Az Amundi mozgósította erőforrásait (menedzsment csapatok, kutatás, elemzők stb.) azért, hogy azonosítsa, felépítse és implementálja azt a smart béta stratégiát, amely a befektetők céljaihoz és korlátaihoz a legjobban illeszkedik.

A termékkínálatunkban a befektetők megtalálhatják:

  • A költséghatékony megoldásokat│A meg nem térülő kockázatvállalás elkerülése érdekében
  • Faktor befektetési megoldásokat│A kockázat-hozam optimalizálás érdekében

Személyre szabott smart béta és faktor befektetési megoldások kialakítása

Az Amundi a nyílt végű alapok mellett a befektetőknek magas hozzáadottérték-alapú szolgáltatásokat is nyújt, elemzi portfolióikat annak érdekében, hogy azonosítsa azokat a faktor alapú vagy kockázati eltéréseket, amelyek negatív hatást gyakorolhatnak a befektetéseik teljesítményére. A befektetők élvezhetik az előnyét annak is, hogy személyre szabott smart béta befektetési megoldásokat dolgoz ki, figyelembe véve az olyan további korlátozásokat, mint az ESG, alacsony szén-dioxid-kibocsátás és az országokat vagy szektorokat érintő esetleges kizárások.