Az államok közötti bizalom kora véget ért

Az elmúlt évtizedek viszonylagos stabilitása és gazdasági hatékonyságra épülő logikája mára kifulladt. A mai nemzetközi rendet inkább a bizalomvesztés, a tartós konfliktusok, a gazdasági rivalizálás, a fegyverkezési és technológiai verseny, valamint az ellátási láncok újraszervezése határozza meg. 

Ebben a környezetben a geopolitika már nem pusztán alkalmi piaci kockázat, hanem a makrogazdasági kép egyik alapvető eleme. 

A globális rend a hatékonyságközpontú szemlélettől egyre inkább a rugalmasság és az ellenállóképesség felé mozdul. Az államok a saját sebezhetőségüket felismerve ma már elsősorban a külső függőségek csökkentésére, a mozgásterük növelésére és a saját ellenálló képességük erősítésére törekednek.

A geopolitikai kockázatok szintje a második világháború óta nem látott magasságokba emelkedett. Aktív konfliktusból sok van, miközben a diplomácia eszközei egyre kevésbé tűnnek elégségesnek a feszültségek kezelésére.

A geopolitikai átrendeződés egyik legfontosabb hajtóereje a gazdasági kényszerítő eszközök és a protekcionizmus terjedése. Egyre gyakoribbak a vámkorlátozások, az exportellenőrzések és a blokádok, miközben fokozódik a verseny a természeti erőforrásokért is.

Mindez nemcsak a védelmi kiadások növekedéséhez vezet, hanem az új technológiákba áramló állami beruházásokat is ösztönzi. Az ukrajnai és a közel-keleti háború ugyanis már nem csupán a hagyományos hadviselésről szól: a kibertér, a kritikus infrastruktúra, a mesterséges intelligencia, a dróntechnológia és az űrkutatás is a geopolitikai verseny terepévé vált.

Ennek ára van: a növekvő állami eladósodottság felfelé nyomja a kötvényhozamokat is.

A mesterséges intelligencia körüli verseny szintén geopolitikai rivalizálássá vált, különösen az Egyesült Államok és Kína között. Ennek következménye a szigorodó szabályozás, a technológiai autonómia és az adatszuverenitás védelme, valamint a vezető cégek kiemelt támogatása.

Közben az Egyesült Államok külpolitikája is kiszámíthatatlanabbá vált, ami arra ösztönzi a szövetségeseket és más országokat, hogy diverzifikálják kapcsolataikat, és erősebb védelmi mechanizmusokat építsenek ki. 

Európa sem számíthat nyugodtabb környezetre. A bizalomhiányos világ ugyanis folyamatosan új lehetőségeket kínál Oroszország terjeszkedési és hadviselési törekvéseinek megvalósításához. Bár egyelőre kevés jel utal arra, hogy az orosz–ukrán háború rövid időn belül lezárulna, az Oroszország katonai és gazdasági képességeinek fokozatos gyengítésére épülő európai stratégia már kezdi meghozni az első eredményeket.

A probléma az, hogy amíg Európa nem válik katonailag is elég erőssé ahhoz, hogy önállóan elrettentse Oroszországot egy újabb agressziótól, a térség strukturálisan sérülékeny marad.

Európa kapcsolata az Egyesült Államokkal és Kínával is feszültebbé vált. A globális nagyhatalmi versengés közepette az európai országoknak kevés mozgásterük marad: a belső gazdasági együttműködést célzottabb védelempolitikával és stratégiai érdekérvényesítéssel kell kiegészíteniük.

Az Amundi elemzői szerint az európai intézmények továbbra is megbízhatóan működnek és ez a kiszámíthatóság, valamint az intézményi stabilitás a jövőben komoly versenyelőnyt jelenthet a befektetők szemében. A piac ezt magasabb tőkebeáramlással és kedvezőbb értékeltséggel is jutalmazhatja.

Az új környezetben a magasabb költségvetési kiadások együtt járnak az országkockázatok -emelkedésével. A kormányok ugyanis a gyenge fiskális pozíciók ellenére is növelik a védelmi és technológiai ráfordításaikat.

A tartós geopolitikai feszültségek, a kínálati sokkok és a gazdasági szankciók pedig hosszabb távon is magas piaci volatilitást és emelkedő kockázati prémiumokat tartanak fenn.

A részvénypiacokon egyre élesebben válik szét a régiók és szektorok teljesítménye. Felértékelődik a rugalmasság és a függetlenség — különösen az energia-, a védelmi és a technológiai szektorban. Azok a vállalatok kerülhetnek előnybe, amelyek ellenálló ellátási lánccal és stratégiai autonómiával rendelkeznek, míg a politikai kockázatoknak kitett szereplők könnyen lemaradhatnak. Ezzel párhuzamosan a stratégiai eszközök és az infrastruktúra is egyre értékesebbé válik.

A devizapiac gyors reakcióképessége miatt kulcsfontosságú kockázatkezelési eszközzé válik, miközben a diverzifikációs törekvések lassan ugyan, de csökkentik a dollár dominanciáját.

A kötvénypiacokon a magas költségvetési hiányok miatt a kockázati felárak várhatóan tartósan magasak maradnak, a vállalatok finanszírozásánál pedig nyílik az olló a stabil és a sebezhető kibocsátók között.

Az arany ismét felértékelődhet mint stratégiai diverzifikációs eszköz és értékmegőrző, de felfelé hajtja a nyersanyagok iránti keresletet az energiaátmenet és a védelmi szektor bővülése is.