Az Amundi Alapkezelő támogatóként vesz részt a Quibit Live geopolitikai témájú közösségi-tudományos estjének megvalósításában, amely 2026. október 27-én kerül megrendezésre. Ennek apropóján közöljük az alábbi cikket, amelynek szerzője Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója.


Az elmúlt évtizedek viszonylagos stabilitása és gazdasági hatékonyságra épülő logikája mára kifulladt. A mai nemzetközi rendet inkább a bizalomvesztés, a tartós konfliktusok, a gazdasági rivalizálás, a fegyverkezési és technológiai verseny, valamint az ellátási láncok újraszervezése határozza meg. 

Ebben a környezetben a geopolitika már nem pusztán alkalmi piaci kockázat, hanem a makrogazdasági kép egyik alapvető eleme. 

Átalakuló nemzetközi viszonyok

A globális rend a hatékonyságközpontú szemlélettől egyre inkább a rugalmasság és az ellenállóképesség felé mozdul. Az államok a saját sebezhetőségüket felismerve ma már elsősorban a külső függőségek csökkentésére, a mozgásterük növelésére és a saját ellenálló képességük erősítésére törekednek.

A geopolitikai kockázatok szintje a második világháború óta nem látott magasságokba emelkedett. Aktív konfliktusból sok van, miközben a diplomácia eszközei egyre kevésbé tűnnek elégségesnek a feszültségek kezelésére.

Erősödik a protekcionizmus és a technológiai verseny

A geopolitikai átrendeződés egyik legfontosabb hajtóereje a gazdasági kényszerítő eszközök és a protekcionizmus terjedése. Egyre gyakoribbak a vámkorlátozások, az exportellenőrzések és a blokádok, miközben fokozódik a verseny a természeti erőforrásokért is.

Mindez nemcsak a védelmi kiadások növekedéséhez vezet, hanem az új technológiákba áramló állami beruházásokat is ösztönzi. Az ukrajnai és a közel-keleti háború ugyanis már nem csupán a hagyományos hadviselésről szól: a kibertér, a kritikus infrastruktúra, a mesterséges intelligencia, a dróntechnológia és az űrkutatás is a geopolitikai verseny terepévé vált.

Ennek ára van: a növekvő állami eladósodottság felfelé nyomja a kötvényhozamokat is.

A mesterséges intelligencia körüli verseny szintén geopolitikai rivalizálássá vált, különösen az Egyesült Államok és Kína között. Ennek következménye a szigorodó szabályozás, a technológiai autonómia és az adatszuverenitás védelme, valamint a vezető cégek kiemelt támogatása.

Közben az Egyesült Államok külpolitikája is kiszámíthatatlanabbá vált, ami arra ösztönzi a szövetségeseket és más országokat, hogy diverzifikálják kapcsolataikat, és erősebb védelmi mechanizmusokat építsenek ki. 

Európa sérülékenysége és erősségei

Európa sem számíthat nyugodtabb környezetre. A bizalomhiányos világ ugyanis folyamatosan új lehetőségeket kínál Oroszország terjeszkedési és hadviselési törekvéseinek megvalósításához. Bár egyelőre kevés jel utal arra, hogy az orosz–ukrán háború rövid időn belül lezárulna, az Oroszország katonai és gazdasági képességeinek fokozatos gyengítésére épülő európai stratégia már kezdi meghozni az első eredményeket.

A probléma az, hogy amíg Európa nem válik katonailag is elég erőssé ahhoz, hogy önállóan elrettentse Oroszországot egy újabb agressziótól, a térség strukturálisan sérülékeny marad.

Európa kapcsolata az Egyesült Államokkal és Kínával is feszültebbé vált. A globális nagyhatalmi versengés közepette az európai országoknak kevés mozgásterük marad: a belső gazdasági együttműködést célzottabb védelempolitikával és stratégiai érdekérvényesítéssel kell kiegészíteniük.

Az Amundi elemzői szerint az európai intézmények továbbra is megbízhatóan működnek és ez a kiszámíthatóság, valamint az intézményi stabilitás a jövőben komoly versenyelőnyt jelenthet a befektetők szemében. A piac ezt magasabb tőkebeáramlással és kedvezőbb értékeltséggel is jutalmazhatja.

Piaci következmények

Az új környezetben a magasabb költségvetési kiadások együtt járnak az országkockázatok -emelkedésével. A kormányok ugyanis a gyenge fiskális pozíciók ellenére is növelik a védelmi és technológiai ráfordításaikat.

A tartós geopolitikai feszültségek, a kínálati sokkok és a gazdasági szankciók pedig hosszabb távon is magas piaci volatilitást és emelkedő kockázati prémiumokat tartanak fenn.

A részvénypiacokon egyre élesebben válik szét a régiók és szektorok teljesítménye. Felértékelődik a rugalmasság és a függetlenség — különösen az energia-, a védelmi és a technológiai szektorban. Azok a vállalatok kerülhetnek előnybe, amelyek ellenálló ellátási lánccal és stratégiai autonómiával rendelkeznek, míg a politikai kockázatoknak kitett szereplők könnyen lemaradhatnak. Ezzel párhuzamosan a stratégiai eszközök és az infrastruktúra is egyre értékesebbé válik.

A devizapiac gyors reakcióképessége miatt kulcsfontosságú kockázatkezelési eszközzé válik, miközben a diverzifikációs törekvések lassan ugyan, de csökkentik a dollár dominanciáját.

A kötvénypiacokon a magas költségvetési hiányok miatt a kockázati felárak várhatóan tartósan magasak maradnak, a vállalatok finanszírozásánál pedig nyílik az olló a stabil és a sebezhető kibocsátók között.

Az arany ismét felértékelődhet mint stratégiai diverzifikációs eszköz és értékmegőrző, de felfelé hajtja a nyersanyagok iránti keresletet az energiaátmenet és a védelmi szektor bővülése is. 

Ismerje meg kiemelt befektetési alapjainkat!

Jelen megjelenés elemei kizárólag tájékoztatás céljára készültek, azok nem minősülnek pénzügyi eszközök vételére/eladására tett ajánlatnak, befektetési tanácsnak, befektetési elemzésnek, befektetési ajánlásnak, vagy egyéb befektetési szolgáltatás nyújtására vonatkozó ajánlatnak, illetve adójogi tanácsadásnak és nem adnak teljes körű tájékoztatást a dokumentumban szereplő kibocsátókkal, pénzügyi eszközökkel, ügyletekkel kapcsolatban.

A piaci meglátások a szerzőtől származnak, nem feltétlenül tükrözik az Amundi Csoport véleményét. A tájékoztatás olyan forrásokon alapult, melyet a szerző a felhasználás időpontjában megbízhatónak ítélt, de azok a gazdasági és egyéb körülményektől függően bármikor változhatnak. Nincs rá biztosíték, hogy az egyes országok, piacok vagy ágazatok a várakozásoknak megfelelően fognak alakulni, mint ahogy arra sem, hogy a tájékoztatásban bemutatott piaci előrejelzések megvalósulnak, illetve a most tapasztalt piaci folyamatok változatlanok maradnak.

Az Amundi Csoport SFDR-rel (az Európai Parlament és a Tanács a pénzügyi szolgáltatási ágazatban a fenntarthatósággal kapcsolatos közzétételekről szóló 2019. november 27-i (EU) 2019/2088 Rendelete)  kapcsolatos álláspontjáról a mindenkor hatályos Felelős Befektetési Politikája és az SFDR jogszabályi rendelkezések alapján kialakított közzétételi nyilatkozata nyújt tájékoztatást. A dokumentumok elérhetősége: www.amundi.com. Az Amundi Csoport által kezelt nemzetközi alapok esetében az adott termék Tájékoztatójában, annak „Fenntartható befektetés” című fejezetében találhatók, melyek elérhetősége: www.amundi.com/ www.amundi.lu

Bár az Amundi különös gondot fordított a jelen aloldalon foglaltak kialakítására, annak pontosságáért, helyességéért, teljességéért, vagy tényállításként történő felfogásáért semmilyen jogcímen - kifejezett vagy vélelmezhető - felelősséget nem vállal. Az Amundi felhívja figyelmét, hogy az itt megjelenő tájékoztatást csak saját kockázatára használhatja fel, az arra támaszkodó döntéshozatalból az olvasó által elszenvedett esetleges veszteségért, elmaradt haszonért az Amundi Csoporthoz tartozó vállalatokat, vagy azok bármely tisztségviselőjét semmilyen – közvetlen vagy közvetett – jogi felelősség nem terheli.

Az aloldalon szereplő tájékoztatást az Amundi – előzetes értesítés nélkül – jogosult aktualizálni vagy megváltoztatni.

A befektetések kockázattal – többek között politikai és devizakockázattal – járnak. Kérjük, vegye figyelembe, hogy befektetésének értéke emelkedhet, illetve csökkenhet is, és akár a teljes befektetett tőke elveszhet. Az új technológiákba való befektetés értékének alakulása speciális kockázatot jelent. A megjelenített termékek nettó eszközértéke a vagyon lehetséges összetételénél illetve az alkalmazható kezelési technikáinál fogva erőteljesen ingadozhat. A múltbéli siker nem tekinthető és semmiképp sem tekintendő a jövőbeli siker zálogaként. A diverzifikáció nem garantálja a nyereséget, illetve nem véd a veszteségtől.

Jelen felület nyomtatási és elütési hibát tartalmazhat.

Az első használat időpontja: 2025. augusztus 27.

Marketingközlemény/Forgalmazási közlemény